Felnőtt csapat imageFelnőtt csapat image
Déli csoport - alapszakasz - BAJNOKI CÍM!!!

Déli csoport - alapszakasz - BAJNOKI CÍM!!!

BAJNOK CSAPAT - Büszkeség: Legtöbb pont, legtöbb győzelem, legtöbb rúgott - legkevesebb kapott gól !!! Meggyőző teljesítmény! . Bende Tibor vezetőedző: A minimális célkitűzésünket elértük. Négy éven belül harmadjára nyertük meg a déli csoportot, azt hiszem, ha vannak is döcögős időszakok, de valami kiegyensúlyozottan jól működik Nagyrábén! Gratulálunk az ifi csapat második helyéhez, pici koncentrációval még fényesebb lehetett volna az érem. Egy apróság - A többnyire meglepő botlásainkat a követő napokon rendre csörgött a telefonom, jöttek az észrevételek, kaptuk a megjegyzéseket :) - remélem, holnap se változik ez, a mai siker után! :) Hajrá Nagyrábé!

Tudjon meg többet  
Megye II. - rájátszás

Megye II. - rájátszás

Kisorsolták a felsőházi mérkőzéseket is. A csapatok a saját bajnokságban megszerzett egymás elleni eredményeket viszik (esetünkben a Konyár elleni két, a Derecske elleni egy győzelmet, azaz 9 pontot viszünk). Az északi csoportból harmadikként tovabbjutó Hajdúhadház 10 pontot szerzett, a bajnokságot megnyerő Nyírmártonfalva pedig 4-et. Az első fordulóban máris a két bajnokcsapat csap össze, hiszen a Nagyrábé Nyírmártonfalvára utazik. A két gárda mindig parázs mérkőzéseket játszik egymással, most sem számítunk másra. Hajrá Nagyrábé! ⚽❤️

Tudjon meg többet  
Megyei (Magyar) Kupa 2023-2024

Megyei (Magyar) Kupa 2023-2024

Felnőtt csapatunk, egyetlen alacsonyabb osztályúként, állva maradt a Megye Kupában. A Megyei Kupa 4. fordulójában - most Szerdán - a Sárrétudvarival csapunk össze itthon, a cél pedig a legjobb négybe kerülés. Megye Kupa forduló: 2023.04.26. 16:30. Nagyrábé Petőfi SK (Megye II.) - Sárréti DSK (megye I.) Várunk minden sportbarátot, szurkolót sok szeretettel. Hajrá Nagyrábé

Tudjon meg többet